A krónikus stressz rejtelmei

ami a színfalak mögött zajlik

A fenyegetettség érzése különböző védekezési stratégiák alkalmazására készteti a zsákmányul kiszemelt állatot. A kaméleon a színét változtatja, az oposszum meggyőzően tetteti magát halottnak, a pöfögő futrinka pukkanó hangok kíséretében mérgező vegyi anyagokat fecskendez ki a fenekéből. A poloskák átható szagú váladékukkal védekeznek, a szemfoltos béka hátat fordít az ellenségnek és felmutatja a hátsóján lévő két nagy pápaszemet, hogy nagyobbnak tűnjön, a patkány eliszkol, ha bajban van, a polip feláldozza nyolc karja közül az egyiket

És mi, emberek, hogy reagálunk a bennünket érő támadásokra? Ledermedünk, vagy inkább eliszkolunk? Szitokszavakat pöfögtetünk támadónkra, mérges indulatokat lövellünk a szemébe, vagy esetleg hátat fordítunk neki? Netán megpróbálunk felülkerekedni a másikon, vagy csendben feláldozzuk magunkat?

A válaszokat persze mindenkinek magában kell megtalálnia. A hétköznapi életben naponta érnek bennünket érzelmileg negatív és pozitív töltetű ingerek a külvilág felől (leszid a főnökünk, a kedvesünk váratlanul megkéri a kezünket). Ezeket a hirtelen jött ingereket akut stresszhatásnak nevezzük, az általuk kiváltott heves érzelmi állapotot pedig akut stressznek. Normál esetben az ingerválasz lezajlása után a stresszhormonszintek rövid időn belül rendeződnek. Az inger (stresszor) nem válogat ember és ember, szorongók és nem szorongók között, az idegileg kimerültek vagy a gondtalanul élő kipihentek között. A hirtelen jött ingerhatás az inger jellegénél fogva – mindig akut stressznek minősül, a . válasz pedig az egyéni fiziológiai adottságokon túlmenően aszerint alakul, hogy milyen a nyugalmi stresszhormon-szint. Ha magas, akkor az akut stressz még egy nagy adag stresszhormont rápakol az amúgy is magas hormonszintre, ezért hevesebb és tovább tartó válaszreakciót produkálunk, mint „egészséges” társaink. A kórfolyamatok szempontjából lényeges különbség abban rejlik, hogy a stresszreakció lezajlása után mennyi ideig marad magas a stresszhormonszint, illetve milyen alapszinten tud rögzülni.

Mindennapi stresszhatások

Ne higgyük, hogy csak a napi bosszúságok, a túl sok munka, a konfliktussal terhelt kapcsolatok jelentenek stresszt, hanem a szervezetben megbúvó, klinikai tünetet még nem, vagy csak alig okozó elváltozások is, mint például a gyulladások (vírusos, bakteriális, gombák okozta megbetegedések) és gócok (rossz fog). A tévhittel ellentétben nemcsak akkor állunk stresszhatás alatt, ha éppen idegesek vagyunk. Lehet, hogy az idegességet már nem is érezzük, de a gyomrunk még mindig „stresszel!A feszültség utóhatásait a szervek közvetítik. Utólag jön ki rajtunk a feszültség szoktuk mondani. De az is lehet, hogy csak kimerültséget, esetleg kiüresedést érzünk, de eközben belül már észrevétlenül zajlik a néma pusztítás akár éveken, évtizedeken át. Ne tévesszük össze a krónikus stresszel járó kimerültséget a nyugalom érzésével! A vissza-visszatérő lehangoltság, a „minden mindegy” érzése elfedheti a háttérben zajló, beavatkozást igénylő folyamatokat.

Mi történik szervezetünkben akut izgalmi állapotban?

Az akut izgalmi állapot (ijedtség, vizsgahelyzet, diplomaosztó), adrenalin-kiáramlással kezdődik. A hormon a szimpatikus idegrendszer központi hatásait közvetíti. Mik ezek?

Adrenalin hatására az agyunk és izmaink teljesítménye csúcsokat döntöget: gyorsul a gondolkodás és a cselekvés azáltal, hogy a hormon gondoskodik az igénybe vett területek vérellátásáról oly módon, hogy kiüríti a vérraktárakat, tágítja a szív, az agy, a vázizomzat és a máj vérereit. Következményképp nő a keringő vér mennyisége, ezáltal nő a perctérfogat, (egységnyi idő alatt nagyobb mennyiségű vérrel kell dolgoznia a szívnek), ezért a szívösszehúzódások ereje és a szívfrekvencia is nő, heves szívverést érzünk. A központi idegrendszer a szorongás és izgatottság élményét közvetíti. Az adrenalinhatás következtében valójában „pánikreakciót” élünk át.

A vészreakció hatására a mellékvese egy kortizol nevű stresszhormont is termel. A szervezet harcra kész: hadvezérünk, az idegrendszer villámgyorsan kiválasztja az általa leghatékonyabbnak ítélt megoldási stratégiákat (üssünk vagy fussunk). A vészhelyzet elmúltával normál esetben – a stresszhormonszintek rövid időn belül normalizálódnak, a szív és az idegrendszer is megnyugszik, az élet megy tovább.

Sok kicsi sokra megy

A nem szűnő stresszhatások, és/vagy elégtelen védekező mechanizmusok következtében úgy érezzük, szervezetünk mintha sosem tudna megnyugodni (mintha nem lenne rá ideje), egyik „csapás” jön a másik után. Védekező rendszereink (az ideg-, hormon- és immunrendszer) előbb-utóbb az „állandó készenlét” működésmódjába kapcsolnak, a stresszhormonszintek nem normalizálódnak, kialakul a krónikus stressz állapota. Ez nem fáj, a szervezetünkben nagy mennyiségben munkálkodó stresszhormonok csendes, lassú pusztítása évekig, évtizedekig észrevétlen maradhat. A szervezet tartós túlterhelése nem csupán az idegrendszert érinti, hanem a szervezet minden egyes sejtjét! A tartós stressz okozta kóros elváltozások pszichológiai tesztekkel, laboratóriumi és képalkotó eljárásokkal igazolhatók. Ki gondolná, hogy amikor még csak némi fáradtságról, figyelem- vagy alvászavarról panaszkodunk, agyunk bizonyos területei(hippokampusz, prefrontális lebeny) már jócskán veszítettek méretükből.

Az akut és a krónikus stressz kialakulásának mechanizmusa

Logikus azt gondolni, hogy a krónikus stressz a nem szűnő zaklatott lelki állapotok következménye. Ebben alapvetően nem tévedünk, de van itt még valami más is!

Assaf Ramot és munkatársai egy eddig ismeretlen neuroncsoportot azonosítottak a hipotalamuszban, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a sejtek a stresszválaszban speciális szerepet töltenek be.

Stressz jeleire a hipotalamusz stimulálja a mellékvesekéregben a kortizol termelődését. Miközben a kortizol kiváltja a stresszválaszt, egyúttal üzenetet küld a hipotalamusznak, hogy van elegendő mennyiségű hormon a vérben, köszöni szépen, nincs szükség további stimulusra. Ezt a jelenséget negatív visszacsatolásnak hívjuk. Ez a mechanizmus működik akut stressz esetén, amikor is a veszély elmúltával a kortizol szintje normalizálódik. A klasszikus stresszválaszon kívül azonban egy másik, attól független mechanizmus is létezik, ami csak a krónikus stresszválaszra jellemző. Ebben az esetben a negatív visszacsatolás helyett a pozitív feedback mechanizmusa érvényesül, vagyis a magas hormonszint hatására tovább nő a kortizol szintje. Ezért a jelenségért a fent említett hipotalamikus neuronok tehetők felelőssé. Ez a rendszer az evolúció során elkülönült az akut stresszválaszt produkáló mechanizmustól, és kizárólag a krónikus stresszre adott reakciók okozójának tekinthető. Azok az emberek, akiknél

stressz hatására ez a sejtcsoport aktiválódik, nagy valószínűséggel krónikus stresszbeteggé válnak. Ez részben magyarázatot ad arra, hogy miért reagálunk ennyire különbözően a stresszre.

Úgy tűnik tehát, hogy két egymástól független rendszer/mechanizmus felel az akut és a krónikus stresszre adott reakciókért. Ennek alapján felmerül a lehetősége annak, hogy a krónikus stressz egy külön entitás a betegségek körében, s a jövőben az általa kiváltott betegségeket célzott módon, a fent említett neuronok alkotta rendszeren keresztül tudjuk majdgyógyítani, sőt megelőzni! Erre vonatkozóan további kutatások folynak

A krónikus stressz hatása az immunrendszerre

Tartós stressz állapotában az immunrendszer kiszabadul a normális szabályozás alól. A stresszhormonok a sejtes (T-sejtes, celluláris) immunválaszt gátolják, aminek feladata többek között a vírusfertőzések kivédése, illetve a folyamatosan képződő rákos sejtek eltávolítása a szervezetből. A sejtes immunitás alulműködésének következtében nemcsak a banális vírusfertőzések (nátha, herpesz), de a tumorok kialakulásának kockázata is nő!

A stresszhormonok a humorális (B-sejtes, ellenanyagtermelő) immunválaszt viszont stimulálják, melynek következtében nő az allergiás reakciók és az autoimmunbetegségek kialakulásának kockázata.

Ki ivott a poharacskámból?

Mindenkinek vannak nehezebb napjai, de nem mindenki lesz másnapra náthás, nem fognak rajta herpeszes hólyagocskák virítani. Nem kell folyvást a „ki ivott a poharacskámból” kérdéssel szembesülnie. A krónikus stressz állapotában szenvedő embernek viszont igen – a fertőzések szempontjából az ő immunitása az egészséges emberhez képest sajnos gátolt állapotban van. A napi szintű stresszlöketek ugyanis aktiválják a szervezetében megbúvó kórokozókat, melyek a legyengült sejtszintű védekezés miatt azonnal meg is betegítik. A gyakorifertőzések, az újra és újra kiújuló herpeszek, a sűrűn ismétlődő felsőlégúti panaszok esetén a toroktabletták szopogatása közben gondoljuk át, jó-e nekünk az az irány, amerre az életünk tart!

Tartós stresszben a sejtekből gyulladást előidéző anyagok szabadulnak fel, hatásukra lokális gyulladások és érrendszeri károsodások jönnek létre, s ez az állapot tovább fokozza a

stresszhormonok hatását. Ez az az ördögi kör, amiben a nem szűnő stressz gyulladást okoz, a létrejött gyulladás pedig stresszorként hatva fokozza a stresszhormonok termelődését.

A szervezet legnagyobb ellensége a gyulladás

A szervezetben megbúvó szubklinikus (tünetet nem adó) gyulladások amellett, hogy fenntartják a krónikus stresszt, az érrendszer belhártyájának sérülésével járó elváltozásokat okoznak. Ez már önmagában stroke-veszély! Ezért mondhatjuk azt, hogy a krónikus stressz akár közvetlenül, akár közvetett módon, de a szervezet minden egyes sejtjét károsítja. Ki ne hallott volna már arról, hogy a tartósan stresszes életmód mellett nő a szív- és érrendszeri betegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség kockázata, a rosszindulatú daganatokról nem is beszélve. Sőt, ma már a demenciával járó kórképeket is az agy gyulladásos folyamataival magyarázzák.

Tartós stressz állapotában gátolt a gyulladásos szövetek regenerációja, a természetes ölősejtek (NK sejtek) működésképtelenné válnak, így a daganatsejtek életben maradnak. A tartósan fennálló gyulladás és a sejtes immunitás elégtelen működése következtében a sejtek daganatszerű burjánzásba kezdenek, törvényszerűen nő a rákos megbetegedések kockázata.

Honnan a fájdalom? Miért jelentkezik a gyomorideg” vagy a hirtelen kipirulás?

A stresszhormon és előanyagai a receptorok felszínéhez kötődve fejtik ki hatásukat. Ezek a receptorok a szervezet számos sejtjén megtalálhatók, így például a szöveti hízósejteken is. Stressz hatására a (CRH1R típusú) receptorok aktiválódnak, ami hisztamin-felszabadulást idéz elő – ez az alapja a „pszichés eredetű” allergiás tüneteknek.

A gyomornyálka felszínén olyan (H-2R típusú) receptorok vannak, amelyek émelygéssel, gyomorfájdalommal járó fokozott savtermelést okoznak. (Ezért hívják a gyomossavtermelést csökkentő szereket H2 receptorgátlóknak.) A savtermelést az előbb említett hisztamin még tovább fokozza. A stresszhatástól (undor) akár hányhatunk is, idegességünkben fájhat, émelyeghet a gyomrunk. Krónikus stresszben ezek a receptorok bizonyos mértékben akkor is aktívak, ha éppen nem érzünk fájdalmat, vagy ha éppen nem stresszelünk.

Az ér belhártyája és a simaizomsejtek felszínén olyan (H-1R típusú) receptorok vannak, amelyek többek között az értágulat (kipirulás) tüneteiért felelnek. A keringésbe áramló stresszhormonok a perifériás szimpatikus és szenzoros (érző) idegvégződéseken

page5image42955904

fájdalomérzettel járó lokális gyulladást okoznak. A fájdalom miatt eredménytelen vizsgálatok és kétségek között hánykolódunk, nem találjuk a fájdalom okát legfeljebb azt tapasztaljuk, hogy a fokozódó szorongásunk miatt szedett „idegnyugtatók” csodálatos módon még a fájdalmat is csökkentik…

Call Now ButtonIdőpont kérése